Az emberiség történelme 2024-ben sem ért véget. Szerencsére. A változások azonban drámaiak, világrendünk recseg-ropog, s az év végén is látszik: senki nem tudhatja biztosan, mit hoz a közeljövő.
Idén választott a világ legnagyobb népességű állama, India és a legerősebb, az Egyesült Államok is. Mind a két választás meglepetést hozott: Narendra Modi kisebb felhatalmazást kapott a vártnál, Donald Trump pedig magabiztosan győzött. Modi vártnál rosszabb eredményét a liberális világsajtó győzelemként ünnepelte – a demokrácia győzelmeként. Az indiai miniszterelnök „bűne” az volt első két ciklusa alatt, hogy nem hallgatott a külső sugallatokra, nem követte a nyugati liberális recepteket – és mégis sikeres tudott lenni India gazdasági felemelésében. Szemére vetették a hindu nacionalizmus erősödését – aminek van alapja, de ugyanez a világsajtó a hasonló folyamatokat szó nélkül elnézi ott, ahol egyébként másban követik a recepteket és sugallatokat. India szuverén szereplő maradt, nem állt a Nyugat oldalára a globális geopolitikai küzdelemben. Fenntartotta kapcsolatait Oroszországgal, sőt jelentősen növelte olajimportját, hogy aztán finomítás után haszonnal adja el Európának. Sőt, elindult a megbékélés felé Kínával a vitatott határ ügyében – az első lépés a kazanyi BRICS+-csúcson történt, és ha lesz folytatása, az rossz hír a Nyugatnak. Oroszország nélkül nehezen képzelhető el Kína izolálása, India nélkül pedig egyenesen lehetetlen.
Ha van győztese 2024-nek, akkor India az,
helye immár megkérdőjelezhetetlen a világ nagyhatalmai között.
A hagyományos nyugati elitet megrázta az Egyesült Államok választása. A reakciókat összegezve: a liberális-progresszív gondolkodók szerint nem egyszerűen egy gyenge jelölt, Kamala Harris veszített, hanem maga a demokrácia. Érdekes gondolat ez: nem Donald Trump, hanem 77 millió szavazó lesajnálása. Ezek a reakciók önmagukban is megmutatják, miért is annyira súlyos az a tudati válság, amelybe az Egyesült Államok vezetésével szinte az egész nyugati világ került. Az egyik oldal minden demokratikus vita nélkül eldöntötte, mik a közös értékeink, hol és mikor kell háborúba menni, mi a valóság, és mi hamis hír. A szavazókat láthatóan jobban érdekelte a migrációs válság, az infláció és az általuk elutasított „értékek” folyamatos rájuk kényszerítése. A választás egyértelműsége mindenesetre elhárított egy nagy veszélyforrást:
a Nyugat vezető ereje nem merült el saját politikai zűrzavarában, ami kétségkívül 2024 jó híre.
Az már a kormányzati pozíciókra jelölt személyekből látszik, hogy Donald Trump jobban felkészült a kormányzásra, mint 2016-ban. Az is, hogy támadást fog intézni a sok évtizedes berögzült kormányzati konszenzus ellen a hírszerzéstől a hadseregig, a külpolitikától a bevándorlási politikáig.
Az Egyesült Királyságban a Konzervatív Párt nagy vereséget szenvedett, és stabil munkáspárti kormány tudott alakulni. Ettől még nem ment jól az országnak. A gazdaság a recesszió szélén ingadozott 2023-ban, 2024-ben pedig 1 százalék körüli növekedés várható – messze az amerikai alatt. A külpolitika az ország méretét jóval meghaladóan asszertív volt idén is, különösen Ukrajna tekintetében. Ezt az asszertivitást sem a hadsereg, sem a hadiipar, sem a gazdaság mérete nem támasztja alá, az amerikai választás pedig dilemma elé állítja Keir Starmer kormányát: adott esetben mehet szembe London Washingtonnal, vagy sem?
A gazdasági nehézségek igazak Franciaországra is, csakhogy ott nem jött létre stabil kormány az előre hozott választás eredményeként. A francia közvélemény megosztottsága 2024-re hasonló szintre mélyült, mint az amerikaié. A Nemzeti Tömörülés hiába kapta a legtöbb szavazatot, nem alakíthatott kormányt. De hogy a szavazók 37 százaléka Jordan Bardellára voksolt, jelzés. Az is, hogy a szélsőbaloldal kifejezetten jól szerepelt. A francia centrum kiürült, az ellentétek uralják a politikát, és híd nem látszik közöttük. Franciaország súlyos kihívásokkal nézett szembe 2024-ben. Jórészt kiszorult Afrikából, novemberben még Csád is felkérte a távozásra a francia csapatokat. Új-Kaledónia és Mayotte szigetétől a francia nagyvárosokig mindenhol történtek zavargások. Elszakadási mozgalmak, szociális és bevándorlási krízisek, illetve az ország magjában is elszabaduló bűnözés és drogkereskedelem – nem jó jelek ezek 2025-re nézve. Franciaország eközben az Egyesült Királysághoz hasonlóan nagyhatalmat akart játszani középhatalmi erőforrásokkal Ukrajnában, de a csapatok telepítésére való utalgatás inkább az orosz propagandát szolgálta, mint a rendezést.
Németországban országos választás nem volt, de a tartományi választások fokozták a politikai válságot. A karanténba szorított Alternatíva Németországért jó szereplése nem anomália, hanem a hagyományos politizálással szemben növekvő elégedetlenség jele. A baloldali–liberális jelzőlámpa-koalíció év végi szétesése csak megerősíti a képet: egyszerre van gazdasági és társadalmi válság. Berlin 2015 óta nem tudott mit kezdeni a migrációval, az újabb és újabb merényletek olyan reakciókra kényszerítették Olaf Scholz kancellárt, amilyeneket szociáldemokrata politikustól még nem láttunk. Más kérdés, hogy a szavazók között mennyire lesznek hitelesek a bevándorlás szigorítására utaló fogadkozások. A határokon visszaálló ellenőrzés rossz jel nemcsak Németországnak, hanem az egész európai integrációnak.
A Nyugat négy vezetőnek mondható országából tehát legalább három instabillá vált 2024-ben. Aligha lehet túlbecsülni ennek jelentőségét: 485 millió polgár lakja ezeket az országokat, a Nyugat össznépességének több mint a fele. A politikai válság Németországban jövőre megoldódhat, de Franciaországban és az Egyesült Államokban aligha. Előbbiben 2027-ig maradhat a meggyengült elnök, utóbbiban feloldhatatlan marad Donald Trump politikája és a baloldali-liberális világlátás közötti ellentét.
2024-ben választott a világ harmadik legnagyobb demokráciája, Indonézia, valamint Irán és Japán is. Utóbbi követte a Nyugatot abban, hogy az évtizedek óta uralkodó Liberális Demokrata Párt meggyengült. A hagyományos válaszok egyre kevésbé elégítik ki a választókat a legfejlettebb országokban, nem kis részben azért, mert nem az ő kérdéseikre válaszolnak. Hogy Japán útkeresése meddig fog tartani, nem lehet megmondani, de mindenképpen hatással lesz a nyugati szövetségi rendszerre, amelynek Tokió a kulcsa a térségben.
Az iráni elnökválasztáson a mérsékelt jelölt győzött Maszúd Peszeskján személyében, és lehet, hogy ez csillapította az ország Izrael-politikáját is. Az biztos, hogy megválasztása azt mutatja: az irániak többsége nem akar konfrontációt. Azonban Iránban nem az elnöké és a népé a végső szó, hanem a vallási vezetőké.
Választott Oroszország is: Vlagyimir Putyin 88,5 százalékos eredménye aligha hiteles lenyomata az orosz társadalmi valóságnak – a második helyezett pusztán 4,4 százalékot kapott. Ismeretes, hogy korlátozták a jelöltek indulását, Alekszej Navalnij ellenzéki vezető pedig meghalt a börtönben. Akármit gondolunk is azonban a választás tisztaságáról, az aligha kétséges, hogy Putyin és politikája mögött jelentős társadalmi rétegek állnak. A háború a szegényebb régiók lakosainak paradox módon az anyagi felemelkedés lehetőségét hozta, mert sok területen az ő munkabérük emelkedett a legjobban, sőt a szegényebbek önkéntes katonának állva az átlagbér sokszorosát kereshetik meg. Az orosz középosztályt ellenben nagymértékben sújtották az események. Nem kevesen elmenekültek a sorozás elől, a magas infláció pedig csökkentette a megtakarítások értékét. Összességében azonban Oroszország nem roppant bele a szankciókba, és sikeresen felpörgette hadiiparát. A német Kiel Institut für Weltwirtschaft agytröszt szerint az oroszok 2024-re megduplázták a harckocsigyártást, megnégyszerezték a Lancet drónok előállítását, és másfélszeresére növelték a tüzérségi eszközök gyártását. Ezek jelentős része felújított eszköz, de az új harckocsik terén is messze az Európai Unió előtt vannak. A német védelmi miniszter szerint Oroszország annyi fegyvert és lőszert állít elő három hónap alatt, amennyit az egész EU egy év alatt. Ez persze nem csupán Oroszország érdeme, hanem az EU tehetetlenségének jele is.
2024 végén kimondható, hogy ami a fegyver- és lőszergyártás növelését illeti, az Európai Unió és a legtöbb tagállam teljes kudarcot vallott. Az európai katonai beszerzések, fejlesztések jelentős részéért egyetlen állam, Lengyelország a felelős – más nagy államok nem követték Varsó példáját. A baltiak mellett Magyarország tett még sokat a hadiipar fejlesztéséért, bár ezt nem szokás elismerni. A látványos fegyverkezési kudarcért senki nem vállalta a felelősséget sem az Európai Bizottságban, sem a tagállamokban. Nem sikerült leszállítani az Ukrajnának ígért lőszert, nem indultak el a gyárépítések; ami történt, az késői és kevés. Az Európai Unió egy következmények nélküli szervezetté lett, amelynek kormányzó szerve viszont nyíltan beavatkozik egyes tagországok belpolitikájába. Ezt a választás eredményeképpen felálló új Európai Parlament is elősegíti. Bár előretörtek a nemzetek Európáját kívánó pártok, a balra sodródó egykori közép és a bal-szélsőbal szövetsége megmaradt, s a szabályok megcsúfolásával karanténba próbálja zárni azokat, akikkel nem ért egyet. Nyilatkozatok terén az új EP szintet lépett, a realitásérzék maradéka is eltűnt: ukrán győzelemről beszélnek úgy, ahogy már maga az ukrán elnök sem teszi. Az idei tehát sajnos több szinten is a demokrácia megcsúfolásának, kisajátításának és a felelőtlenség tobzódásának éve lett Európában.
Ukrajnában véresebben folytatódott a háború, mint a bahmuti csata óta bármikor. A stratégiai kezdeményezést Oroszország 2023 őszén visszavette, és Ukrajna kurszki kísérlete a fordításra nem lett sikeres. Mindennap százak, néhány rosszabb napon akár ezrek haltak meg 2024-ben az 1300 kilométer hosszúságú fronton. Donald Trump megválasztásának következményeként erős eszkalációs spirál indult meg. A világháborús hangulat azonban csak a végjátékot készíti elő, amely 2025-ben minden valószínűség szerint be is következik. Ukrajna kivérzett, nincs elég harcolni kész és képes férfi, nem is beszélve a súlyos hiányról tiszti és altiszti területen. Az energiarendszert az orosz rakétahadjárat jórészt megsemmisítette, Ukrajna eddigi legnehezebb telét éli. Oroszország gazdasága nagy árat fizetett a háborúért 2024-ben is, de talpon maradt. Ahogy az orosz hadsereg is, amely megmutatta, hogy képes a tanulásra. Ez az év keserűen ráébresztett arra, hogy az oroszokat alulbecsülni pont akkora hiba, mint túlbecsülni.
Izrael 2024-ben bebizonyította, hogy méretéhez képest a Nyugat leghatékonyabb hadseregével és hírszerzésével bír.
Szétverte a Hamaszt, meggyengítette a Hezbollahot, keményen lecsapott az irániakra és szövetségeseikre Szíriában, Libanonban és Iránban is. A 2023-ban megtépázott izraeli reputáció ezzel helyreállt. A két proxiját jórészt elveszítő Irán meggyengülése stabilizálta a Nyugat geopolitikai helyzetét, Izraelt viszont célkeresztjébe vette a „haladó-progresszív” közvélemény. Ráadásul a demokratikusan megválasztott miniszterelnöke a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnök vádjával kiadott elfogatóparancsa nyomán a Gázai övezetben választás nélkül uralkodó Hamasz vezetői mellé került. Az nem kérdés, hogy a háborúnak sok ártatlan polgári áldozata volt Gázában és Libanonban is, azonban nem lehet megkerülni azok felelősségét, akik elindították a terrort, és akik civilek mögé rejtőztek. A palesztin állam álma ezzel a még távolabbi jövőbe került, pedig a konfliktus megoldása anélkül aligha lehetséges.
Az oroszok lekötöttsége Ukrajnában, illetve Irán és főként a Hezbollah gyengülése újraindította a 2011 óta tartó, de az előző négy évben jórészt befagyott szíriai polgárháborút. A lehetséges következmények között van egy újabb menekülthullám is. Bassár el-Aszad diktatúrája december elején összeomlott. Az Aszad-rendszer ugyan szörnyű volt, de védelmet nyújtott Szíria vallási kisebbségeinek. Az összeomlás után az alaviták, keresztények és mások elindulhatnak Európa felé.
Közben Szudánban szinte „észrevétlenül”, távol a nyugati hírcsatornák figyelmétől meghalt több tízezer, akár százezer ember is. A hatalmas afrikai ország szétesett, nem két harcoló frakció van, hanem minimum öt. Mianmar térképe még mozaikszerűbb, és bár a halott talán kevesebb, a polgárháború ugyanolyan kegyetlen Ázsiában, mint Afrikában. Persze kérdés, hogy a gyarmatosítók által összeollózott, sokszor külső érdekek által befolyásolt államokban igazságos-e egyszerűen polgárháborúról beszélni. Az ukrán–orosz háború sem csak a két ország ügye, hiszen a nagyhatalmi versengés is megjelenik benne, akárcsak az afrikai konfliktusokban. 2024-ben tényleg minden mindennel összekapcsolódott. Szudánban megjelentek az oroszok mellett az ukránok is, továbbá ott van számos arab állam és Kína is. Az egyetlen jó hír a térségben Etiópia elcsendesülése – de kérdés, meddig fog tartani.
A Száhel-övezetben egyetlen olyan ország sincsen, ahol ne lenne valamilyen fokú krízis:
a legtöbb helyen ezrek haltak meg 2024-ben is merényletben, a közösségek között a vízért és legelőért folyó harcban, de polgárháborúban is. Kicsit északabbra tekintve: nem lett béke Líbiában sem, egységes országként már több mint egy évtizede nem létezik, akárcsak Irak. A jelen helyzet ezekben az országokban nem kis részben a súlyosan elmért nyugati beavatkozások következménye.
2024 végének legnagyobb kérdése, hogy mi lesz az izraeli–iráni konfliktussal. Ahogy Izrael győz a közeli frontokon, úgy fordulhat a távolabbi, de legfontosabb iráni front felé. A zsidó állam elfogadhatatlan fenyegetésnek tartja az iráni atomprogramot, és ebben egy platformon van a szunnita világ nagyhatalmával, Szaúd-Arábiával.
Az év talán legjobb híre, hogy
esély mutatkozik az ukrajnai háború véres, pusztító szakaszának 2025-ös lezárására.
Teljes lezárása azonban nem várható a tízéves fegyveres konfliktusnak, hiszen Oroszország és Ukrajna elképzelései között áthidalhatatlan a különbség. Mit lehet tenni? A diplomácia színterére terelni a harcot – más esélye nincsen Ukrajnának. Ez nem jelenti azt, hogy Moszkva a végtelenségig tudja folytatni a háborút – vélhetően van az az ajánlat, amelyet el tudna fogadni az új amerikai kormánytól 2025-ben.
De ez nem fogja elhozni a háborúk korának végét. A világ nem lesz stabilabb 2025-ben sem – ebbe nem érdemes nagy reményt helyezni. Ahogy éleződik a feszültség a nagyhatalmak között, ahogy nő a népesség, és egyre érezhetőbbek a klímaváltozás hatásai, úgy robbanhat ki még több véres konfliktus világszerte. E fundamentális tényezők közül a klímaváltozással és a népességrobbanással nem tudunk mit kezdeni – rövid távon legalábbis biztosan nem. A nagyhatalmak közötti feszültség azonban csökkenthető. Ez jórészt három emberen fog állni a jövő évben: Donald Trump amerikai, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökön. Mindenáron el kell kerülni, hogy a háborús gócok összeálljanak 2025-ben, és ennek a sikerére most több az esély, mint az amerikai elnökválasztás előtt.
Nyitóképen: Damaszkuszban örülnek Bassár el-Aszad bukásának, de mi jön utána?
Fotó: Emin Sansar / ANADOLU / Anadolu via AFP
Elhozhatja-e az új amerikai elnök a békét? Mi várható a Közel-Keleten? Milyen lesz idén a magyar belpolitika és a gazdaság? Közéleti szereplőket, politikusokat és elemzőket kértünk arra, osszák meg a Mandinerrel várakozásaikat, és hogy milyen történésekre számítanak itthon és a világban.
Talán hamarosan vége lesz a háborúnak Ukrajnában – de ha nem térnek haza azok, akik elmentek, akkor a kárpátaljai magyar világnak nincs jövője. Mi a teendő? Rezes Józseffel beszélgettünk, aki fontos hídépítő a magyarok és az ukrán vezetés között.
A világ nem az, aminek gondolod: van a valóságnak egy dimenziója, amit a modernitás tagad, mégis ott van – vallja Rod Dreher. Az amerikai konzervatív véleményvezérrel politikáról, kereszténységről és a korszellemről beszélgettünk.
Egy orosz politikus, Szvetlana Zsurova megerősítette, továbbra is komolyan gondolják, hogy Oroszország labdarúgó-válogatottja Budapesten lépjen pályára Magyarország nemzeti csapata ellen.
Ilyen jövő előtt áll az ország, ahová a miniszterelnök nyaralni ment.
„Könnyebb az országot járva haknizni, és riogatni az embereket, mint részt venni a kemény munkában” – mondta a Fidesz-KDNP jelöltje Magyar Péterről.
A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Sallai Rolanddal a soraiban játszott 2–2-es döntetlent a Galatasaray a Török Kupában. A magyar labdarúgó-válogatott kulcsembere kezdett és végig a pályán volt, így nem bizonyult súlyosnak a térdsérülése.
